A Kiejtése magyarul, szlovákul: Segedín, horvátul Pečuh, németül Fünfkirchen, szerbül Печуј, Pečuj, törökül Peçuy – ejtsd: Pecsuj, a középkorban latinul Quinque Ecclesiae, az ókorban latinul Sopianae) megyei jogú város, Magyarország ötödik legnagyobb városa, a hét regionális központ egyike, Baranya megye székhelye.
kelta és pannon törzsek lakta vidéken a 2. század elején a rómaiak alapítottak várost Sopianae néven. A település a 4. századra tartományi székhellyé és a korai kereszténység egyik jelentős központjává vált. Az ebből az időszakból származó ókeresztény temetői építményegyüttest az UNESCO Világörökségi Bizottsága 2000 decemberében felvette a világörökségi listára.[1]
A püspökséget közel ezer éve, 1009-ben Szent István király, az ország első egyetemét 1367-ben Nagy Lajos király alapította. (Ma is itt működik az ország legnagyobb létszámú egyeteme, közel 34 ezer hallgatóval.) A középkori Pécset az ország kulturális, művészeti életének egyik központjává tette Janus Pannonius püspök, a magyar humanizmus nagy költője, a latin nyelvű magyar költészet legjelesebb képviselője.[2]
A 150 éves török hódoltság után – e korszak gazdag építészeti emlékeinek megőrzésére nagy figyelmet fordított a város –, 1780-ban Pécs szabad királyi városi rangot kapott Mária Terézia királynőtől. Ezt követően erőteljes polgárosodás, gazdasági fejlődés indult el. Az iparosodás a 19. század első felében jelentősen felgyorsult, a Zsolnay-kerámia, a Littke-pezsgő, az Angster-orgona világhírűvé váltak.[3]
Pécs mindig soknemzetiségű település volt, kulturális rétegek rakódtak egymásra, nemzetiségek hagyományai, értékei ötvöződtek két évezredes története során. Svábok, horvátok, szerbek, romák és magyarok ma is békében élnek egymással.